Cikkeim

A Bak csillagjegy szimbolikusan a télhez, a nehéz körülmények között is túlélő alkathoz kapcsolódik, ezzel együtt pedig ő az az aktív földjegy, aki jó szívvel képes elfogadni az élet adta nehéz kihívásokat, vagy adott esetben az időleges lemondásokat egy későbbi jóért. Uralk...

A december 4.-i, a nyilas jegyében bekövetkező újhold, mint általában az újholdak új inspirációkat, új kezdetek lehetőségeit villanthatja fel, ugyanakkor olyan ráébredéseket, eseményeket is generál, melyek rákényszerítenek bennünket vala...

A Plútó Naprendszerünk legtávolabbi bolygója, egyben a Skorpió jegyének társuralkodója, amely lényegében 248 év alatt járja be az állatöv körét, szemben például a Jupiter 12, vagy a Szaturnusz hozzávetőleges 28 évével, így a leglassúbb mozgású bolygónak bizonyul, ami miatt viszont a legelnyú...

Az Uránusz a Naptól számított hetedik bolygó, melyről elmondhatjuk, hogy minden csillagjegyen átlagosan hét évig tart az átvonulása, s ez idő alatt erősen, már-már drasztikusan befolyásolja a kérdéses jegy szülötteinek külső és belső világát, életterü...

Ez a mostani, már majdnem egy hónapja hazánkban is tartó megterhelő időszak megannyi ember számára sorsszerű próbatétel, átvészelendő rövidebb-hosszabb ideig tartó krízis, melynek túléléséhez azonban valljuk be, nem mindenki rendelkezik azonos mu...

Az idei úgymond "télköszöntő" időszak nagyon vegyes hatásokat mutat a csillagállásokat tekintve, hisz a bőség, a csillogás ígérete, jelenléte, némelyek számára azonban leginkább csak annak illúziója együtt van jelen a hirtelen és jórészt veszélyes történéseket és konfl...

A Szűz jegye a három földjegy egyik képviselője, uralkodó bolygója - akár csak az Ikrek jegyének - a Merkúr, mely két tényező alapvetően befolyásolja az állatöv hatodik jegyének személyiségvonásait és lelkületét. Általánosságban elmondható, hogy a Merkúr fontos célja a...

A holnapi, vagyis az augusztus 15-i telihold az Oroszlán és a Vízöntő jegye között teremt kapcsolatot, mégpedig úgy, hogy a Vénusz szoros együttállásba kerül a Nappal, mely konstelláció általában erősíti bennünk a társasági élet, a szórakozások...

Az Oroszlán csillagjegy esetében szilárd természetű tűzjegyről van szó, mely a cselekvési szabadsággal, felfedező vénával, és a jövőbeli lehetőségek feltérképezésével van összefüggésben. Uralkodó bolygója a Nap, mely maga is fényt sugároz, melegít, sőt időnként ...

Bár már a mai nappal lezáruló hét is tartogathatott sokak számára megrázkódtatásokat, nehezen kezelhető váratlan helyzeteket, kommunikációs nehézségeket, a következő hetek csillagállásai sem lesznek kevé...

A Rák csillagjegy időszakának kezdete a nyári napfordulóra esik, mely fontos határponttól a napok hossza az eddigi növekedés helyett csökkenésbe vált át. A visszafelé mozgó rák szimbolikája is ezt a hatást tükrözi, amely áttételesen a múlthoz való kötődés, az emlékek, a g...

Szeretet, szenvedélyes, vagy éppen plátói szerelem, romantikus vágyakozás, bensőséges kapcsolatok erőtere - ezek a boldogító, ám olykor szívfájdító érzések és kívánságok állhatnak szemben a józanság és észszerűség erényével a következő hét során. A Vénusz és a Vénusz "magasabb ok...

Már kétségtelenül benne járunk a kora nyárban, a természet derűs és színes kavalkádjában, melynek kellemes hangulatát, könnyed energiáját mától az Ikrek jegyében járó Vénusz bolygó is hangsúlyossá teszi. Ebben a "levegős" jegyben a kapcsolatokat...

A Merkúr bolygó uralma alatt álló Ikrek csillagjegy energiái, és lelki mozgatórugói az általános szemlélet szerint abból a kettősségből fakadnak, hogy rálásson a világ sokszínűségére, hogy képes legyen a külvilágból érkező ezernyi benyomás befogadására és feldolgozásár...

A Vénusz bolygó talán a legtöbbet "faggatott" személyes bolygó a horoszkópban, mely olyan területeket ural a személyiségben és az életsorsban, amelyek kétség kívül megszépíthetik, boldogabbá és teljesebbé tehetik a földi életet, annak min...

Ma este a Nap és a Merkúr szinte kéz a kézben, szoros együttállásban lép át a Bika jegyéből a levegő elemhez tartozó, a hagyomány szerint labilis, változó színezetű Ikrek jegyébe, így ez a jegy most dupla hangsú...

Mivel június havában teljesen pontossá, azaz, egzakttá válik a halakban járó Neptunusz kihívást jelentő fényszöge, azaz kvadrátja a Jupiterrel, az elkövetkező időszak nagyobb tudatosságot, következetességet igényel tőlünk, ha nem akarunk rossz...

A május 7-én a földies elemű Bika jegyébe belépő Merkúr bolygó a következő hetekben gondolkozásunkat, kommunikációnkat is alapvetően gyakorlatiasabb, megfontoltabb, elmélyültebb mederbe tereli, azonban éppen a következő napokban ez a hatás még nem érvényesülhet teljes egész...

A tavasz megújító időszaka sokakat sarkall változásra, változtatásra, s ilyenkor több bennünk a remény és az energia ahhoz, hogy túllépjünk a kiüresedett, megunt dolgokon, hogy új esélyeket ragadjunk meg, hogy új célok felé induljunk. A jelenlegi kozm...

Amikor április harmadik dekádjában a nap a kosból átlép a bika jegyébe, már túl vagyunk a tavasz télből átvezető eufórikus szakaszán, a fénylő krókuszok és az élénksárga aranyfák és nárciszok kirobbanó virágzásán, ugyanakkor az ez idő tájt kiültetett palánták m...

A jelen időszakban a nyilas jegyében járó Jupiter, mely egyben ennek a csillagjegynek az uralkodó bolygója is, hamarosan feszült fényszögbe, azaz kvadrátba kerül a Neptunusszal, amely sok nehézség és bonyodalom, zavaros hely...

Jóban lenni önmagunkkal, elfogadni az életünket, mindazzal a jóval és rosszal, ami megtörtént már velünk életünk során, életbölcsességet, érettséget igényel, mely híján könnyen áldozatul eshetünk saját félelmeinknek és hangulatváltoz...

A tavaszi napéjegyenlőség minden évben fontos fordulópontot jelent, mivel az élet megújuló ciklusainak állandó körforgásában meghatározó, reményteljes útjelzőként szolgál. A születés és a megújulás csíráit hordja magában, melynek apr...

Az aromaterápia által használt illóolajokat különböző növények virágaiból, leveleiből, vesszőiből, gyökereiből, terméseiből nyerik más-más eljárással, melyeket azután terápiás célból közérzetünk javítása, illetve relaxálásra, lelki fe...

Felnézve az éjszakai égboltra az újhold ezüst sarlója vagy a telihold misztikus fényköre még ma is rabul ejti az embert, de az ősi civilizációkban még inkább nyomon követték e rejtélyes égitest változásait. Ragyogó és sötét ciklusait istennőkhöz társították, akik nem csak a természet jelenségeit, de a női léleknek azokat a különböző aspektusait is jelképezték, melyek az élettapasztalatok sokasodásával, mintegy beavatás által utat ny...

A Téli Napfordulóhoz, amely az északi féltekén egyben a csillagászati tél kezdete is, a legtöbb kultúrában, és vallásban számos népszokás és ünnep kapcsolódik. Ez a nap általában minden évben december 21.-ére esik, és ez az a nap, amely...

A horoszkóp 5. háza sok egyéb terület mellett hagyományosan a szerelem és a szexualitás a területe. A Vénusz jegyállása többek között rámutat az érzelmi, erotikus igényeinkre, arra, hogy milyen szerelmet, szeretet várunk el a másiktól. Jelzi, hogy milyen személyiségű partner az, aki felkelti az érdeklődésünket, a vágyainkat, és akivel különösen bensőséges emberi kapcsolatokat alakíthatunk ki.

A Tarot számos alapvető ősi tanítás megtestesítője, amely a szimbólumok nyelvét használja. Számos kultúra és hitrendszer jelképeit, és motívumait testesíti meg. A fontosabb szimbólumok célja mindig az, hogy olyasmit fejezzen ki, ami máshogyan nem mondható el. A szavak csak megpróbálják elmondani jelentésüket, teljes mértékben nem tudják kifejezni azt.

A különböző kristályokat évezredek óta nem csak díszítésre és a hatalom jelképeként használták, hanem valamennyinek volt szent jelentése is. Gyógyító, védelmező, spirituális erejük legalább annyira fontos volt, mint az, hogy tetszetős külsejük képes volt elbűvölni az embereket, különösen a gondosan megmunkált drágakövek esetében.

Az asztrológia eredete több ezer évre nyúlik vissza. Évezredes megfigyeléseken alapuló, empírikusan fejlődött tanítást, tudásrendszert testesít meg. A Tigris és az Eufrátes folyók vidékéről származik, tehát Mezopotámiából. A XIX. század közepén végzett ásatásoknak köszönhetően kerültek felszínre a babiloniak, és az asszírok égetett agyagtáblái, amelyeken az ékírásos szövegek egyhatoda asztrológiai tárgyú.
A számokról szóló, manapság numerológiának nevezett ezoterikus tan a számok szimbólikus értékével foglalkozik. A számok rejtett jelentésébe vetett hit a távoli múltba nyúlik vissza. E szerint minden számba el van rejtve egy titok is, amely felfedi előttünk a nullától kilencig terjedő számok által képviselt elvekhez vezető utat. Így minden egyes egyjegyű szám mögött egy bizonyos mondanivaló is áll.
A runa szó eredeti jelentése "suttogás" avagy "titok". A rúnák szent írásrendszerét, ill. okkult szimbólumait Észak-Európa számos területén ismerték és használták.
Nem csupán jövendölésre, hanem gyógyításra, védelemként sőt tanítómesterként is alkalmazták őket. Az ősi kelták és vikingek úgy tartott...
Mostanában sokszor és jogosan esik szó a "vízöntő korszak"-ról. Ezért gondoltam, úgy, hogy érdemes ezt a témát egy kicsit körüljárni.
Az állócsillagos égboltot, pontosabban az állócsillagok által alkotott csillagképeket csak abból az egy szempontból vizsgálja az asztrológia, hogy kiszámítsa a világ...