2019.06.10

Már kétségtelenül benne járunk a kora nyárban, a természet derűs és színes kavalkádjában, melynek kellemes hangulatát, könnyed energiáját mától az Ikrek jegyében járó Vénusz bolygó is hangsúlyossá teszi. Ebben a "levegős" jegyben a kapcsolatokat és szerelmeket leginkább az intellektuális vonzódás, a másik iránti kíváncsiság, a játékosság, valamint a könnyed erotika és flört izgalmas légköre uralja, melyeket azonban gyakran ellentmondásos helyzetek, érzelmek, netán szerelmi háromszögek kísérhetnek. Ezek a változékony és még igen képlékeny energiák azonban erősen ellentmondanak a Rák jegyén áthaladó Mars és Merkúr hatásainak, mely két égitest hamarosan együttállásban teremt kínzó és bomlasztó feszültséget az épp a Bak jegyében szemben álló Plútó és Szaturnusz amúgy is robbanékony kettősével.

A Hold uralma alatt álló Rák csillagjegy energiái a levegősség és könnyedség ellenében a mélységet, a tudatalattit, sok esetben a múltból fakadót reprezentálják, olyan energiákat melyek ereje nagyobb és intenzívebb, mint azt a felszín sok esetben láttatni engedi. Az akarati törekvésekbe, a gondolatokba és kommunikációba a Hold változékony és "vizes" energiái miatt sok érzelmi töltet, elfojtott szenvedély és vágyakozás vegyül, amely nehézzé teszi, hogy megőrizzük objektivitásunkat. A túlfűtött és változó energiák most sokakat késztethetnek kiszámíthatatlan érzelmi reakciókra, sértődékenységre, szemrehányásokra, bűntudatkeltésre, ha valamilyen vágyuk nem az elképzelésük szerint alakul. Ugyanakkor a Rák jegyében járó Mars a szexuális energiákat is feltölti fantáziákkal, magunk elől is titkolt erotikus vágyakkal, amelyek megtestesülése egy vonzó idegen, egy rámenős, ugyanakkor érzéki szerető lehet, aki, mint egy kísértés jelenhet meg az életünkben.

a Rák jegye erős kapcsolatban áll a védettséggel, a családdal, a rokoni szálakkal, és alapvetően a "gyökereinkkel", így gondolataink többször járhatnak a múltunk eseményei, meghatározó szereplői körül, bár az emlékeinkbe bizonyos mértékű szentimentalizmus, vagy meddő vágyakozás is vegyülhet. Lehet, hogy most jött el az idő arra, hogy megértsünk, ugyanakkor végképp lezárjunk valamit, ami a múltunkkal kapcsolatos, és amelynek negatív hatásai még ma is mérgezik a lelkünket, és hatással vannak a cselekedeteinkre a mában is.
Egyesekkel az is előfordulhat, hogy úgy érzik akár képletesen, akár valóságosan, hogy valahogy kísért a múltjuk ezekben a napokban, hetekben, és fájó sebek szakadnak fel bizonyos múltidéző találkozások, vagy valamilyen váratlan hír hallatán. A Marsot és a Merkúrt érő kihívó fényszögek azt is jelezhetik, hogy valaki feltűnhet a múltunkból, talán éppen egy olyan személy, aki akaratlanul, vagy akarattal, de negatívan befolyásolta a sorsunk fonalát, vagy annak idején a vele való fájó elválás vagy összetűzés hagyott bennünk keserű szájízt. Mivel a rák csillagjegy néha a rejtélyes és titkolózó oldalát mutatja, legyünk óvatosak, mert lehet, hogy valaki szinte "álruhában" alattomban közeledik felénk - nem feltétlenül jó szándékkal - így csak a védelmező ösztöneink azok, amelyek segítségével felismerhetjük a veszélyt, mely által sikeresen kihátrálhatunk egy egészségtelen és manipulatív helyzetből. Ennek ellenére ebben az időszakban sajnos kerülhetünk olyan kényszerhelyzetekbe, amikor úgy érezzük, nem igazán lesz jó választásunk, s jobbára csak rossz és rosszabb közül választhatunk, de az is megeshet, hogy minden jóakaratunk ellenére valaki sorsszerűen eltávolodik tőlünk, vagy igazságtalanul bánt meg bennünket.
A június 17.-ével kezdődő hét különösen kritikus lehet azokra nézve, akik amúgy is feszültségekkel terhes, elhallgatásokkal, rejtett elvárásokkal teli családi kapcsolatokkal rendelkeznek, így igyekezzünk mértéktartóan kezelni a lehetséges konfliktusokat és verbális összetűzéseket. Ne hagyjuk, hogy háborgó érzelmeink, vagy a kívülről jövő provokációk hatására megsemmisüljenek olyan dolgok, eredmények, amik fontosak, értékesek a számunkra, s amik sikeréért sokat tettünk. Ha úgy érezzük, inkább maradjunk távol a viták lehetőségétől, vagy a mérgező légkörű eszmecseréktől, mert a most keletkező törések vagy szakítások, akár véglegesnek is bizonyulhatnak. Ugyanakkor az is megeshet, hogy családtagjainkat valamiféle betegség, titkolt lelki probléma, vagy fenyegetettség sújtja, így ezekben a problémákban segítő kezet kell nyújtanunk feléjük, ami tőlünk is áldozatot, bátorságot, összeszedettséget követelhet.

A következő hetekben tehát, ha lehetséges ne bonyolítsuk túl az amúgy is bonyolult helyzetünket, és ne vállaljunk felesleges és túlzó kockázatot, sem érzelmileg, sem céljaink tekintetében, s ne hagyjuk, hogy esetleges szorongásaink, hiányérzetünk, vagy túlfűtött érzelmeink destruktív módon öltsenek testet az életünkben és a kapcsolatainkban. Némi elvonulás, pihenés, magányos feltöltődés csak a javunkra válhat, ha úgy érezzük túl nagy a nyomás és az elvárás a vállunkon, s túlzó ingerültséggel reagálunk a bennünk, és a körülöttünk lévő ellentmondások között feszülő erők összebékítésére. Ha úgy érezzük, nem kapunk elég támogatást és együttérzést mások részéről, esetleg a családunktól, akkor most kénytelenek leszünk a saját magunk legjobb barátjává válni, és önmagunkra támaszkodni egy ideig, amennyire ez lehetséges.
A Bak csillagjegy szimbolikusan a télhez, a nehéz körülmények között is túlélő alkathoz kapcsolódik, ezzel együtt pedig ő az az aktív földjegy, aki jó szívvel képes elfogadni az élet adta nehéz kihívásokat, vagy adott esetben az időleges lemondásokat egy későbbi jóért. Uralk...
Már kétségtelenül benne járunk a kora nyárban, a természet derűs és színes kavalkádjában, melynek kellemes hangulatát, könnyed energiáját mától az Ikrek jegyében járó Vénusz bolygó is hangsúlyossá teszi. Ebben a "levegős" jegyben a kapcsolatokat...
A Szűz jegye a három földjegy egyik képviselője, uralkodó bolygója - akár csak az Ikrek jegyének - a Merkúr, mely két tényező alapvetően befolyásolja az állatöv hatodik jegyének személyiségvonásait és lelkületét. Általánosságban elmondható, hogy a Merkúr fontos célja a...