2019.04.22

A jelen időszakban a nyilas jegyében járó Jupiter, mely egyben ennek a csillagjegynek az uralkodó bolygója is, hamarosan feszült fényszögbe, azaz kvadrátba kerül a Neptunusszal, amely sok nehézség és bonyodalom, zavaros helyzet forrásává válhat, akár a bennünket körülvevő eseményekről, akár a saját lelki folyamatainkról, késztetéseinkről legyen szó. Az elkövetkező hetekben, sőt hónapokban tehát, ez a hagyomány szerint jótevő bolygó, nem tudja majd akadálytalanul kifejteni alapvetően pozitív természetét, mely a túlzások és tévelygések mellett, azzal is jár majd, hogy nehezen ítéljük meg egy-egy helyzet, kapcsolat realitását, valódi arcát, vagy éppen egy döntés szükségességét, helyességét, időtállóságát, ami sok-sok feszültséget generálhat bennünk.
De mi is juthat eszünkbe, mire is asszociálhatunk, ha a Jupiterre, erre a méretében is hatalmas bolygóra gondolunk, mely közel egy évet tölt el egy-egy állatövi jegyben haladása során. Mivel ez az impozáns bolygó naprendszerünk legnagyobb bolygója, az asztrológusok mindig is a kiterjedéssel, a nagysággal, a bőséggel, a gyümölcsöző lehetőségekkel, a felemelkedéssel vontak párhuzamot vele kapcsolatban. Az optimizmus, a jó szerencsénkben való hit, a jó értelemben vett terjeszkedés és siker épp úgy e bolygó analógiáihoz tartozik, mint a nagylelkűség és a józan szociális és erkölcsi érzék. Az általunk, a saját bőrünkön megélt tapasztalatok előbb-utóbb egyfajta érettséggé sűrűsödnek bennünk, de ehhez időre van szükség, így ez az égitest alapvetően az élet delére utal, amikor már belátjuk, hogy a "tanulásnak" sosincs vége az életünkben és, hogy ítéleteinkkel, becsvágyunkkal, életfilozófiánkkal óvatosan kell bánnunk, hisz mindezek könnyedén a visszájára is fordulhatnak, vagy merev dogmákká válhatnak a gondolkodásunkban.

A Jupiter jó esetben, jó kozmikus állásban segít felismerni a fejlődési és a növekedési utak feltérképezését, tehetségünk kibontakozását, hitet és kedvet adva az alkotáshoz vagy ahhoz, hogy fejlesszük magunkat egy adott területen. A felismeréseket ilyenkor könnyű átültetni a gyakorlatba és értelmet adni a dolgoknak anélkül, hogy túlidealizálnánk azokat. Az életigenlő szemlélet, az önmagunkhoz és a meggyőződéseinkhez való hűség is fontos szerepet kap, ahogyan az is, hogy kissé messzebbre is tekintsünk, s számoljunk tetteink hosszabb távú következményeivel. Az öntetszelgést, a drámai felhangot, a túlzásokat, és kivagyi nagyravágyást is sikeresen kerülhetjük el, ha a Jupiter jó kozmikus helyzetet foglal el a horoszkópban, és abban is biztosak lehetünk, hogy hatékonyan törekszünk rá, hogy a legjobbat hozzuk ki a helyzetekből, még a problémásokból is. A méltányosság és a méltóság fontos kulcsszavak, ha meg akarjuk érteni a Jupiter pozitív valóját, s mely tartalmak a nehéz idők átvészelése esetén is segítségünkre lehetnek.
Képzeletbeli "utazásunk" során most visszaérkezünk ahhoz a problémához, ami a feszült és diszharmonikus Jupiter állással köszönt ránk az elkövetkező időszakban, s amire jobb, ha lélekben és gondolatilag némileg felkészülünk, hogy értsük mi az oka a bizonytalanságunknak, a minket ért esetleges kudarcoknak, igazságtalanságoknak. Mivel a Neptunusz a másik fő résztvevő ebben a viszonylag hosszan elhúzódó negatív bolygókapcsolódásban, számíthatunk rá, hogy a felbukkanó lehetőségek ingatag lábakon állnak, s a mi vágyaink sem lesznek mentesek az illúzióktól, a túlzásoktól, így akár magunkat is könnyen megtéveszthetjük. Mivel a Jupiter általában bőven ad, lehet, hogy több ígéretesnek tűnő lehetőség is feltűnik majd a színen azon az életterületen, ami minket speciálisan érint, de ezekben sok lesz a félrevezető elem, s akik tálalják nekünk, azok sem lesznek feltétlenül tisztességesek, feddhetetlenek irányunkban, ezért nem kell minden lehetőséggel, eséllyel élnünk, amit most felkínálnak nekünk. Tekintsünk el most attól a hurrá optimista szemlélettől is, hogy semmi rossz nem történhet velünk, és figyeljünk oda jobban a részletekre, az apróbb hazugságokra, a csúsztatásokra, és adott esetben készüljünk fel arra is, hogy valamely minket érintő fontos ügyben felületes, lelkiismeretlen eljárással találkozhatunk. Könnyen lehet, hogy a megállapodások, a jogi, hivatali eljárások elhúzódhatnak, az ígéretek vagy a felelősök egyszerűen köddé válhatnak ebben az időszakban, ezért nehéz lesz tiszta, egyértelmű helyzetet teremtenünk, vagy az igazunknak érvényt szereznünk.
Ugyanakkor jó, ha mi magunk is óvakodunk a túlzásoktól is, mint amilyen például a pazarló költekezés, a nagy haszonnal kecsegtető, ám de kockázatos befektetések, vagy új és nagy ívű projektek kellő átgondolás nélküli beindítása, az eladósodás, esetleg kezesség vállalása, vagy a nagyobb pénzügyi jellegű áldozatok, kölcsönök. Különösen megfontolandó ezekben a hónapokban mindenki számára az az ismert mondás, hogy csak addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér.
Személyes kapcsolatainkban is zavarba ejtő helyzetek alakulhatnak ki, amikor bármi lehet épp úgy igaz, de akár annak a szöges ellentéte is. Ha belemerülünk az élet, vagy a szerelem örömeibe, különösen vigyáznunk kell rá, hogy ne váljunk túlságosan függővé tőle, vagy ne valami vagy valaki elől menekülve vállaljunk be egy kapcsolatot. Ennek felismerése azonban nehéz lehet, hisz magunk sem igazán tudjuk, mit is akarunk, s mi lehet az ára a vonzódásainknak, különösen úgy, hogy most sokak számára lesz terhes az elköteleződés, a hála kifejezése, vagy az egymás iránti kölcsönös megbecsülés igényének elfogadása. Ebben az időszakban előtérbe kerülhetnek a jellemhibák, és a csalódások, a hullámvasútszerű érzelmi ingadozások, még a szeretetteljes, bejáratott kapcsolatokban is gyakoriak lehetnek. A titokzatos Neptunusz sajnos ebben az időszakban annak is okozója, hogy rejtélyes módon úszik tova a szerencsénk, vagy számunkra érthetetlen okokból fordulnak el tőlünk a barátaink vagy a szerelmünk. A titkok, a rejtett lelki motivációk és neheztelések nagyban befolyásolhatják a kapcsolatainkat, azonban ezek tényszerű feltárására, hatékony kibeszélésére e tranzit alatt kevés az esély, és jobbára úgy érezhetjük, mintha sötétben tapogatóznánk, vagy érzéseink mások által való állandó félre magyarázása közepette kellene léteznünk. Végül, de nem utolsó sorban azt is vegyük észre, ha valaki nem kér a tanácsainkból, az életbölcsességünkből, esetleg a jelenlétünkből, s időben vonuljunk félre onnan, ahol már nem látnak szívesen bennünket, még akkor is, ha a személyünkben, önbecsülésünkben sértve érezzük magunkat. Ha nem adjuk fel a reménytelen, kusza ügyeket, nehezen fogjuk észrevenni a saját önálló értékítélettel bíró személyiségünket, és az új ösvényeket, szerepeket, amik még ránk várnak. Ugyanakkor nekünk sem kell mások kinyilatkoztatását kellő átgondolás nélkül, egy az egyben elfogadnunk, ha úgy érezzük, hogy szükséges, járjunk utána a dolgoknak, és kérjük ki több szakértő véleményét, majd döntsünk belátásunk szerint. Ha mástól várjuk a döntést, az később visszás helyzetekhez vezethet, ezért legyünk magabiztosabbak és ne hagyjuk magunkat befolyásolni.
Szeretet, szenvedélyes, vagy éppen plátói szerelem, romantikus vágyakozás, bensőséges kapcsolatok erőtere - ezek a boldogító, ám olykor szívfájdító érzések és kívánságok állhatnak szemben a józanság és észszerűség erényével a következő hét során. A Vénusz és a Vénusz "magasabb ok...
Bár már a mai nappal lezáruló hét is tartogathatott sokak számára megrázkódtatásokat, nehezen kezelhető váratlan helyzeteket, kommunikációs nehézségeket, a következő hetek csillagállásai sem lesznek kevé...
Mivel június havában teljesen pontossá, azaz, egzakttá válik a halakban járó Neptunusz kihívást jelentő fényszöge, azaz kvadrátja a Jupiterrel, az elkövetkező időszak nagyobb tudatosságot, következetességet igényel tőlünk, ha nem akarunk rossz...