2019.08.14

A holnapi, vagyis az augusztus 15-i telihold az Oroszlán és a Vízöntő jegye között teremt kapcsolatot, mégpedig úgy, hogy a Vénusz szoros együttállásba kerül a Nappal, mely konstelláció általában erősíti bennünk a társasági élet, a szórakozások, a jó anyagi feltételek megteremtésének vágyát, s adott esetben előtérbe helyezi társkapcsolatunkat, annak milyenségét, beleértve természetesen azt is, mennyire vagyunk elégedettek a helyzetünkkel, jelentsen ez bármit a saját esetünkre nézve.
A szabadszellemű Vízöntő jegyében járó Hold, és a tüzes Oroszlán jegyében tartózkodó Vénusz most értelemszerűen szintén szembekerülnek egymással, mely elhelyezkedés a női lét két aspektusát is ellenpólusba helyezi. Ez a hatás feszültséget teremthet az anyaság, a családról való áldozatos gondoskodás, és a tipikusan "vénuszi", romantikára hajló, nem egyszer hódító, és hódításra váró női attitűd között, különösen akkor, ha úgy érezzük, nem kezelnek bennünket értékünkön, vagy rég nem mutathattuk meg lényünknek ezt az oldalát.

A hiúság, a tetszés vagy az érvényesülés vágya most jobban hajthat minket, még akkor is, ha általában véve nem jellemző ránk a törtetés vagy a túlzott hatalmi ambíciók. A két pólus ellentéte akár bennünk magunkban is versenyre kelhet, de jelentkezhet egy másik nő, egy rivális képében is, mely személy felbukkanása vagy jelenlétének megsejtése a Merkúr és az Uránusz kvadrátjának felbolygató eseményeinek sajátja is lehet. Az is megtörténhet, hogy valaki akadályokat gördít elénk egy jelentős, vagy régen várt esemény kapcsán, s ez heves érzelmi reakciót vált ki belőlünk, s melyért belátásunk és vérmérsékletünk szerint vagy "oroszlánként" harcolunk az igazunkhoz ragaszkodva, vagy úgy érezzük, csak tehetetlen elszenvedői vagyunk a sorsunknak és bénulva állunk a helyzet és a csalódás előtt.

Mivel a mostani telihold szoros Nap-Vénusz együttállása ez alkalommal a Plútó 150 fokos fényszögének kihívást jelentő erőterében következik be, érzelmeink intenzitása megnő, és nagyobb jelentőséggel bír mind a kapcsolatok esetleges hiánya, az esetleges elszenvedett veszteségek, mind egy szenvedélyes szerelem megléte, vagy éppen szárba szökkenése. Az érzelmeket átszőheti a féltékenység, a titkok, a túlzott szenvedély vagy birtoklási vágy, akár még a lelki manipuláció is, mely túlzásoktól adott esetben nehéz lesz mentesülni, különösen az elhamarkodott cselekedetekre és kommunikációra hajlamosító épp pontossá váló Merkúr-Uránusz kvadrát jóvoltából. A régen meglévő és szőnyeg alá söpört kapcsolati problémák is kicsúcsosodhatnak most, de mivel a Jupiter és a Neptunusz között is fenn áll még, sőt egyre közelebbivé válik az egzakt kvadrát, nehéz lesz mérlegelni tetteink, választásaink helyességét, bár valószínűleg pont a mérlegelés lesz az, ami alól nem mentesülhetünk a következő napok adott esetben felkavaró eseményei közben vagy után. Rugalmasságunk, alkalmazkodó képességünk, józan ítélőképességünk mindenképpen tesztelve lesz az esetleges frusztráló események sűrűjében, erre jobb, ha felkészülünk.
Mivel a Vénusz az anyagi ügyeinket is jelképezheti, e téren is érhet minket hirtelen veszteség, de akár egy váratlan ajánlat is, amit azonban jó, ha alaposan megfontolunk, mert a háttérben tisztességtelen mozzanatok rejtőzhetnek, s a helyzetükkel visszaélő személyek mozgathatják úgy a szálakat, hogy az hosszú távon csak kárunkra lehet. Jó, ha alaposan a dolgok mögé nézünk, mert lehet valami a dologban, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
A jelen időszakban a nyilas jegyében járó Jupiter, mely egyben ennek a csillagjegynek az uralkodó bolygója is, hamarosan feszült fényszögbe, azaz kvadrátba kerül a Neptunusszal, amely sok nehézség és bonyodalom, zavaros hely...
Ma este a Nap és a Merkúr szinte kéz a kézben, szoros együttállásban lép át a Bika jegyéből a levegő elemhez tartozó, a hagyomány szerint labilis, változó színezetű Ikrek jegyébe, így ez a jegy most dupla hangsú...
Már kétségtelenül benne járunk a kora nyárban, a természet derűs és színes kavalkádjában, melynek kellemes hangulatát, könnyed energiáját mától az Ikrek jegyében járó Vénusz bolygó is hangsúlyossá teszi. Ebben a "levegős" jegyben a kapcsolatokat...