2019.06.02

A Merkúr bolygó uralma alatt álló Ikrek csillagjegy energiái, és lelki mozgatórugói az általános szemlélet szerint abból a kettősségből fakadnak, hogy rálásson a világ sokszínűségére, hogy képes legyen a külvilágból érkező ezernyi benyomás befogadására és feldolgozására, mindezt azonban úgy, hogy, nem ragad le egyetlen útnál, egyetlen lehetőségnél, és lehetőleg nem terheli le magát a túlzott elköteleződés súlyával semmilyen értelemben.
A zodiákus első kettős jegyének elsősorban a tudás, a tanulni vágyás, az információk gyűjtése, a különböző és szerteágazó kapcsolatok nyújtják a biztonság érzését, alapvetően azonban inkább a napi aktualitások, a jelen hatásai érdeklik a régmúlt eseményei helyett. Az, hogy szeretne sok mindent megismerni, feltérképezni, hogy hajtja a kíváncsiság, hogy szeret állandóan mozgásban lenni, azt is eredményezi, hogy nagy szabadságra van szüksége mind időben, mind térben, mind lelki és szellemi értelemben, amit azonban nem mindig hasznosít hatékonyan, legalábbis a jól bevett, hagyományos értékrend szerinti értelemben. A felismerés, a dolgokra való rácsodálkozás, a találkozások csak az érem egyik oldala, de a dolgokban való valódi jártasság elsajátítása, vagy a kapcsolat elmélyítéséhez szükséges energia, odafigyelés és elkötelezettség már más lapra tartozhat. Ennél a jegynél szimbolikusan még inkább a röpködés, a kötetlenség, a "mindenbe belekóstolni" attitűd az elsődleges, a józan gyakorlatiasság, és a felelős ígéretek ellenében.

Az Ikrek jegy, mint a három levegő elem első képviselője, szeretné semlegesen és objektívan megítélni az őt körülvevő eseményeket, és a dolgokat egyszerűen úgy fogadni el, ahogyan azok valójában vannak, még akkor is, ha a kérdések és kétségek felvetése nagyon is hozzátartoznak a természetéhez. Azonban az értékelés, az ítélet, az érzelmekbe vagy a csatározásokba való bevonódás nem igazán az ő terepe, így ezektől ösztönösen távol tartja magát, ameddig csak lehetséges. Ez a némileg közömbös és racionalizáló hozzáállás időnként érzéketlennek, akár még szívtelennek is tűnhet a jobban az érzelmeikben élő, vagy nagyobb elköteleződést tanúsító csillagjegyek számára, mely ellentét nehezen oldható fel a velük való kapcsolatban, legyen szó akár munka-, akár szerelmi kapcsolatról. Annak, aki kimutatja, felfedi az érzelmeit, elmondja a gondjait, nagyon rosszul eshet az a fal, amit az ikrek jegyű akár félelemből, akár kényelmességből húz maga köré, s amit persze gyakran akkor is megtesz, ha már érzi, hogy kezdenek "komolyra" fordulni a dolgok egy kapcsolatban. Így könnyen megeshet, hogy a szülött összezavarja a környezetét, amitől később nem csak mások, de ő maga is szenvedhet. A hangsúlyozottan Ikrek jegyűekhez való kötődés, vagy a velük való kapcsolat tehát mindig tartogat egyfajta bizonytalanságot, s kérdés csak az, hogy a másik fél együtt tud-e élni tartósan ezzel a körülménnyel, vagy sem.
E jegynél tehát alapvetően a keresésről, a változatosságról és a sokoldalúságról szól az élet, s éppen ezért esik nehezükre a döntés vagy az elköteleződés, mert ami egyik nap még nyilvánvalónak látszik számukra, az holnapra már akár meg is változhat.
Az Ikrek nap jeggyel rendelkező "férfi kép" például okos, szellemileg mozgékony, eleven természetű, szellemes, sármos, nem ritkán ironikus személyt sejtet, aki azonban sokszor épp akkor nem elérhető, amikor szükség lenne rá, vagy aki meglehetősen bizonytalannak tűnik a döntéseiben, vagy éppen, hogy felületesen és túlzottan hamar formál véleményt bizonyos kérdésekről, amiket nem feltétlenül hajlandó később sem beismerni.
Sajátos természete miatt e jegy képviselői általában nehezen tűrik a monotóniát, a bezártságot és a sablonos feladatokat, és nyugodtan mondhatjuk, hogy bármi áron, de menekülnek az unalom elől, még, ha azok csak felszínes kapcsolatok vagy tevékenységek is. Általában a csoportmunkában vagy az ilyen jellegű sportokban sem remekel jól túl individuális természete miatt. Nem feltétlenül mondható ambíciózus típusnak sem, bár az üzleti életben hasznát veszi éles eszének, rugalmasságának, jó megfigyelő képességének, és szívesen fürdik a sikerben, ha részesül benne.
A tavasz megújító időszaka sokakat sarkall változásra, változtatásra, s ilyenkor több bennünk a remény és az energia ahhoz, hogy túllépjünk a kiüresedett, megunt dolgokon, hogy új esélyeket ragadjunk meg, hogy új célok felé induljunk. A jelenlegi kozm...
A Plútó Naprendszerünk legtávolabbi bolygója, egyben a Skorpió jegyének társuralkodója, amely lényegében 248 év alatt járja be az állatöv körét, szemben például a Jupiter 12, vagy a Szaturnusz hozzávetőleges 28 évével, így a leglassúbb mozgású bolygónak bizonyul, ami miatt viszont a legelnyú...
Az Oroszlán csillagjegy esetében szilárd természetű tűzjegyről van szó, mely a cselekvési szabadsággal, felfedező vénával, és a jövőbeli lehetőségek feltérképezésével van összefüggésben. Uralkodó bolygója a Nap, mely maga is fényt sugároz, melegít, sőt időnként ...