2019.05.05

A május 7-én a földies elemű Bika jegyébe belépő Merkúr bolygó a következő hetekben gondolkozásunkat, kommunikációnkat is alapvetően gyakorlatiasabb, megfontoltabb, elmélyültebb mederbe tereli, azonban éppen a következő napokban ez a hatás még nem érvényesülhet teljes egészében, mivel a Bika csillagjegy elején tartózkodó Uránusszal való találkozása kissé felkavarhatja az állóvizet. Ez a hatás épp úgy lehet megújító gondolatok forrása, a kiúthoz szükséges fontos információ felbukkanása, vagy egy kreatív megoldás látomása, mint olyan váratlan és nyugtalanító események, melyek összezavarják a bennünk kialakult képet, vagy éppen a tényeket, de zavar keletkezhet kommunikációval, és a közlekedéssel kapcsolatos berendezésekben, eszközökben is.
Előfordulhat, hogy bármennyire is törekszünk az előrelátásra és az alaposságra, egy váratlan helyzetben kell éleslátónak lennünk, és szembesülnünk valami olyan körülménnyel, ami kezdetben sokkoló lehet számunkra, s aminek a megoldása sok fejtörést okozhat a számunkra. Talán el kell engednünk valamilyen berögzült nézetünket is ahhoz, hogy a dolgokat más irányból szemrevételezhessük, hisz a változások már az ajtónkon kopogtatnak, különösen abban a tekintetben, hogy hogyan érvényesülhetünk hatékonyabban a mindennapok anyagi természetű világában, hogyan teremthetünk a magunk és a ránk bízottak számára biztonságos anyagi, pénzügyi alapokat, hogyan járhatjuk a fejlődés útját.

Bármilyen meglátásunk is legyen azonban a következő 4-5 napban, várjunk még az elköteleződéssel és a megvalósítással, legyen az akár anyagi, akár érzelmi elköteleződés, hisz a hónap közepe felé már koncentráltabbak, megfontoltabbak lehetünk a döntéseinkben, vagy éppen abban, hogyan hárítsuk el a közelünkből az ártó manipulatív hatásokat. Ha tehát valamilyen kockázatosabb anyagi természetű ügyünk, megoldandó feladatunk lenne, ne kapkodjunk vele, mert a Szaturnusz és a Plútó pozitív energiái nemsokára gyakorlatias gondolkodással, lényeglátással és határozott érveléssel segítenek bennünket, még akkor is, ha úgy érezzük, mostanában híján vagyunk ezeknek az erényeknek.
Ha úgy érezzük, valamilyen hivatalos ügyben vagy pénzügyi természetű, ráadásul a jövőbeni biztonságunkat érintő ügyben kicsúszott a gyeplő a kezünkből, a hó közepétől érdemes lépéseket tennünk a helyzet megoldására, a gubancos szituáció kibogozására, vagy olyan információk megszerzésére, melyek a tisztánlátásunkat segítik a továbbhaladásban. Ne legyünk felelőtlenek, halogatók, hanem járjunk utána a dolgoknak, figyeljünk a részletekre, az esetleges szerződéses megállapodások apró betűs részeire még, akkor is, ha mások nyomás alatt tartanának minket. Ez az időszak arra is megfelelő lehet, hogy begyakoroljuk, elmélyítsük valamely képességünket, készségünket, mert most több türelmünk van a gyakorlati feladatokhoz, a módszeres és alapos tudás megszerzéséhez. Ugyanakkor tanácsot, útmutatást is kérhetünk hozzáértő személyektől, mentoroktól vagy a nálunk idősebbektől egy számunkra fontos ügyben.
Az Oroszlán csillagjegy esetében szilárd természetű tűzjegyről van szó, mely a cselekvési szabadsággal, felfedező vénával, és a jövőbeli lehetőségek feltérképezésével van összefüggésben. Uralkodó bolygója a Nap, mely maga is fényt sugároz, melegít, sőt időnként ...
A Szűz jegye a három földjegy egyik képviselője, uralkodó bolygója - akár csak az Ikrek jegyének - a Merkúr, mely két tényező alapvetően befolyásolja az állatöv hatodik jegyének személyiségvonásait és lelkületét. Általánosságban elmondható, hogy a Merkúr fontos célja a...
A Rák csillagjegy időszakának kezdete a nyári napfordulóra esik, mely fontos határponttól a napok hossza az eddigi növekedés helyett csökkenésbe vált át. A visszafelé mozgó rák szimbolikája is ezt a hatást tükrözi, amely áttételesen a múlthoz való kötődés, az emlékek, a g...