2019.04.15

Felnézve az éjszakai égboltra az újhold ezüst sarlója vagy a telihold misztikus fényköre még ma is rabul ejti az embert, de az ősi civilizációkban még inkább nyomon követték e rejtélyes égitest változásait. Ragyogó és sötét ciklusait istennőkhöz társították, akik nem csak a természet jelenségeit, de a női léleknek azokat a különböző aspektusait is jelképezték, melyek az élettapasztalatok sokasodásával, mintegy beavatás által utat nyitnak a szeretetnek, a megértésnek és az asszonyi bölcsességnek.
Földünk állandó kísérőjének fázisai az élet alapvető körforgását, a természet újra és újra ismétlődő ciklusait szimbolizálják, ezért inkább azt a passzív, de bölcs hozzáállást képviseli az élethez, mely képes együtt mozdulni az alapvető áramlatokkal, mivel tudja, hogy mindennek, a növekedésnek, a kiáradásnak éppúgy meg van a rendelt ideje, mint a visszavonulásnak, és az elengedésnek.
A Hold a változás, a kétarcúság s a titkok szimbóluma, s talán épp ezért van hatással ennyire lelkünk legbensőbb rejtett vágyaira, sérüléseire, változó hangulataira és arra, hogy mennyire érezzük magunkat biztonságban az élet hullámzó tengerén.
Egyszerre jelképezi a bennünk élő anyát, kisgyermeket és érett asszonyt, ezzel együtt pedig a termékenység, a gondoskodás és a megújhodás adományát. A Hold által jelképezett érzelmeink és késztetéseink sosem racionálisak, épp ezért kell nagyobb figyelmet fordítanunk lelkünk ezen rejtett zugaira is.

A Hold erős és titokzatos energiája azonban mindig a rendelkezésünkre áll, amennyiben képesek vagyunk ráhangolódni a dinamikájára, ez pedig segíthet minket abban, hogy jobban feltérképezzük saját lelki reakciónk és igényeink okait, és megértsük, hogy az érzelmi kiegyensúlyozottság és felfrissülés ugyanolyan fontos, mint az élet gyakorlati vonatkozásai. Ez általában némi csendet, egyedüllétet és belső elmélyedést igényel, s ilyenkor fontos, hogy kis időre kiszakadhassunk a mindennapi élet monotonitásából és feladataiból, s kizárólag csak magunkra koncentrálhassunk. Intuitív bölcsességünk felélesztése hozzájárulhat ahhoz is, hogy jobban bízzunk a megérzéseinkben, és értelmezni tudjuk álmaink üzenetét, ami különösen akkor fontos, ha épp egy olyan átmeneti korszakot élünk, ami sok bizonytalansággal terhelt, s amikor nehéz döntéshelyzetekkel kell szembesülnünk.

A Hold kártyája a Tarot-ban, amely a 18. számot viseli, éppen egy ilyen időszakot jelez előre, s, amely a 9-es szám révén egy ciklus lezárulását ígéri. Ám, ahogyan a Hold mindig ugyanazon arcát mutatja felénk, ez a lap is a rejtélyt és azokat a láthatatlan tényezőket szimbolizálja, amelyek még nem tárultak fel előttünk, s amelyek megnehezítik az átlépést az új életciklusba. Ugyanez a szimbolika figyelhető meg a fogyó hold istennői esetében is, hisz pl. Hekáté a sötét hold, a holdfogyatkozás egyik istennője is, egy érzelmileg megterhelő, esetenként az elválás fájdalmával súlyosbított életszakaszt jelöl, amelyben nehezen találunk kapaszkodókat, ugyanakkor a folyamat végén érettebben és bölcsebben kerülhetünk ki a szituációból.
A Hold tehát mindenképpen azokat az érzelmeinket jelzi, amelyek révén az ember nyitottá válik az örömre vagy akár a szenvedésre, s az életnek azt az aspektusát mutatja, amelyet így vagy úgy, de megérint a külvilág.
A Hold változó ciklusai hatással vannak az egészségünkre, az érzelmeinkre, a kapcsolatainkra, de még a termékenységünkre is, és egy-egy telihold vagy újhold után egész más megvilágításba kerülhetnek számunkra fontos dolgok. Ezek az élmények épp, úgy lehetnek felrázóak, mint megrázóak, de mindenképp a változás, a jobbítás felé indítanak minket.
Jó, ha tudjuk, hogy az újhold előtti napokban valamelyest csökkenhet az energiánk, s növekedhet bennünk a bizonytalanság, ezért ilyenkor jobb, ha nem terheljük túl magunkat sem fizikailag, sem érzelmileg. Ez az időszak leginkább a dolgok elengedésére, a fölösleges tárgyaktól vagy a rossz szokásainktól megszabadulásra alkalmas. A fontos döntéseket és új kezdeményezéseket jobb, ha újhold utánra halasztjuk. Viszont, ha ezt az időt meditációval töltjük, fontos dolgokat érthetünk meg, de cselekedni csak akkor cselekedjünk, ha teljesen biztosak vagyunk a dolgunkban. A fogyó hold "sötétebb" energiái olykor drasztikusan hozzák felszínre az életünkben lappangó feszültségeket, azokat a szőnyeg alá söpört problémákat, amelyeket hajlamosak vagyunk elfojtani, a tudatalattinkba száműzni. Ez az időszak leginkább arra szolgál, hogy lelki megtisztulásunk magával vigye romboló érzelmeinket, és meggyőződéseinket, helyet adva egy egészségesebb, életigenlőbb életszemléletnek. Az újhold energiái viszont olyan új késztetéseket és felismeréseket hozhatnak, melyek új utakra vezethetnek bennünket, és amelyeket a következő teliholdig érdemes formába öntenünk. A telihold napja sokszor érzelmileg felfokozott állapotot és intenzív élményeket hoz az arra érzékenyeknél, ezért ezen a napon érdemes tudatosan visszafogni az indulatainkat, ahogyan a túlzott kockázatvállalást is.

A Hold tehát a Jin elvvel, a női lélek befogadó passzív oldalával van kapcsolatban, mely inkább hagyja a lélekben megtörténni a dolgokat, mintsem az aktív cselekvést erőltetné. Hozzá tartoznak az emlékeink, a múltunk, a védettség iránti vágyunk, ahogy az anyává válás és az otthonteremtés iránti igény, ugyanakkor a kiszámíthatatlanság, az illúziók, a túlérzékenység és a gyökértelenség romboló érzései is, ezért nagyon fontos, hogy kellő egyensúlyt tudjunk teremteni önmagunkban életünk változó szakaszai és körülményei ellenére is. A Hold pozitív energiái alkalmazkodásra, a változások kikerülhetetlen voltára, gyógyító, tápláló erőink előhívására ösztönöznek, ugyanakkor óvnak attól, hogy a sodródás vagy a túlzott érzelmi reakciónk által elveszítsük azt az irányt, mely hozzásegít bennünket a személyes kiteljesedésünkhöz, és az életünk örömteli megéléséhez.
A Szűz jegye a három földjegy egyik képviselője, uralkodó bolygója - akár csak az Ikrek jegyének - a Merkúr, mely két tényező alapvetően befolyásolja az állatöv hatodik jegyének személyiségvonásait és lelkületét. Általánosságban elmondható, hogy a Merkúr fontos célja a...
Az idei úgymond "télköszöntő" időszak nagyon vegyes hatásokat mutat a csillagállásokat tekintve, hisz a bőség, a csillogás ígérete, jelenléte, némelyek számára azonban leginkább csak annak illúziója együtt van jelen a hirtelen és jórészt veszélyes történéseket és konfl...
A Plútó Naprendszerünk legtávolabbi bolygója, egyben a Skorpió jegyének társuralkodója, amely lényegében 248 év alatt járja be az állatöv körét, szemben például a Jupiter 12, vagy a Szaturnusz hozzávetőleges 28 évével, így a leglassúbb mozgású bolygónak bizonyul, ami miatt viszont a legelnyú...