2019.05.17

Mivel június havában teljesen pontossá, azaz, egzakttá válik a halakban járó Neptunusz kihívást jelentő fényszöge, azaz kvadrátja a Jupiterrel, az elkövetkező időszak nagyobb tudatosságot, következetességet igényel tőlünk, ha nem akarunk rossz pályára sodródni a saját, vagy a mások hibái által, legyen szó akár érzelmi, akár anyagi természetű ügyekről, esetleg az egészségünkről. Mivel a Neptunusz szimbolikája önmagában is kapcsolatban áll a titkokkal, a rejtélyekkel, a ködös szituációkkal, egy problémás bolygókapcsolódás csak növeli ezt a határozottan nyugtalanító befolyást. Jó esetben a Neptunusz segíti az intuíciónkat, és csodás megmeneküléseket, gyógyulásokat, művészi inspirációkat adhat, ugyanakkor negatív helyzetben hiszékennyé, vágyálmokat kergetővé, a valóság elől szenvedélyekbe menekülővé tehet bennünket, amit egyes számító személyek könnyen kihasználhatnak.
A bolygó Jupiterrel való kapcsolata pedig különösen abba az irányba hat, hogy bizonyos fényes jövőkép, vagy ígéretes fejlődési út megszédíthet bennünket, s, nem érzékeljük reálisan az elénk került szituáció buktatóit. Ha valamit nagyon el akarunk hinni, ha úgy gondoljuk, már nagyon is kijár nekünk valami jó, valami boldogító, akkor könnyen megtévesztés áldozatai lehetünk, s besétálhatunk egy olyan csapdába, ahonnan nehezen menekülhetünk ki, főleg veszteségek, sérülések nélkül. Az is előfordulhat azonban, hogy olyan eszközökhöz fordulunk megoldásért, valaminek a megszerzéséért, amit egyébként nem tennénk, amiről a szívünk mélyén mi is tudjuk, hogy nem ez a követendő út.

Mivel ez most egy elhúzódó, több hónapig tartó hatás, tartsuk szem előtt, és, ha kel vizsgáljuk felül önmagunkban a bizalom kérdéskörét, esetleg azokat a helyzeteket, amelyek miatt a múltban töréseket, csalódásokat szenvedtünk el épp a miatt, hogy túl hamar szavaztunk bizalmat valakinek, akit még alig ismertünk, vagy épp, hogy, tudtuk róla, hogy rendre nem az igazi arcát mutatja felénk. Lehetséges, hogy a jövő egy hasonló szituációt hoz majd elénk, ahol újra vizsgahelyzetbe kerülünk e téren, s, melyben a régmúlt tapasztalatait is módunkban lesz felhasználni. Bár lehet, hogy e diszharmonikus bolygókapcsolódás miatt kissé bizonytalannak, irányvesztettnek, sőt erőtlennek érezzük majd magunkat, mégis próbáljunk a realitás talaján maradni, és ne engedjünk túl korán betekintést adni a kártyáinkba, mert érhetnek még bennünket meglepetések. Ugyanakkor próbáljunk a pletykálkodástól, mások kibeszélésétől is tartózkodni, még akkor, ha mások bátorítanak minket rá. Ettől függetlenül nehéz lehet majd megítélnünk, hogy valamit jó okból utasítunk, utasítottunk el, vagy esetleg épp elszalasztottunk valami fontosat. Sajnos a helyzetek most korántsem fehéren-feketék, s némelykor úgy kell tovább haladnunk, hogy nem érezzük a bizonyosságot arról, hogy valóban jól döntöttünk-e.
Ennek ellenére, vagy épp ezért, próbáljunk nagyobb hangsúlyt fektetnünk az egyensúlyra testi-lelki értelemben egyaránt, ahogy a kiegyensúlyozott kommunikációra, az adás és kapás viszonosságára, és természetesen arra is, hogy helyesen mérjük fel, mi az igazi érték bennünk, és a tulajdonunkban, és mik azok az értékek, amiket másokban keresünk. Arra, kell törekednünk, hogy, ne térjünk le a helyes ösvényről még akkor sem, ha a saját hangulatváltozásaink, vagy valamilyen ránk nehezedő külső nyomás miatt ez lenne a könnyebb, vagy látszólag az egyetlen út. Bizonyos eredményeink, erényeink, érzelmi vagy anyagi biztonságunk, de akár még az egészségünk is veszélybe kerülhet ebben az időszakban, ezért most nagyobb erőfeszítésünkbe kerülhet megóvni azt, amink van, s kivárni a megfelelő időt a cselekvésre, vagy a vágyaink megvalósítására.
Felnézve az éjszakai égboltra az újhold ezüst sarlója vagy a telihold misztikus fényköre még ma is rabul ejti az embert, de az ősi civilizációkban még inkább nyomon követték e rejtélyes égitest változásait. Ragyogó és sötét ciklusait istennőkhöz társították, akik nem csak a természet jelenségeit, de a női léleknek azokat a különböző aspektusait is jelképezték, melyek az élettapasztalatok sokasodásával, mintegy beavatás által utat ny...
A Bak csillagjegy szimbolikusan a télhez, a nehéz körülmények között is túlélő alkathoz kapcsolódik, ezzel együtt pedig ő az az aktív földjegy, aki jó szívvel képes elfogadni az élet adta nehéz kihívásokat, vagy adott esetben az időleges lemondásokat egy későbbi jóért. Uralk...
A tavasz megújító időszaka sokakat sarkall változásra, változtatásra, s ilyenkor több bennünk a remény és az energia ahhoz, hogy túllépjünk a kiüresedett, megunt dolgokon, hogy új esélyeket ragadjunk meg, hogy új célok felé induljunk. A jelenlegi kozm...