A Vízöntő Kora és az Uránusz

Mostanában sokszor és jogosan esik szó a "vízöntő korszak"-ról. Ezért gondoltam, úgy, hogy érdemes ezt a témát egy kicsit körüljárni. Az állócsillagos égboltot, pontosabban az állócsillagok által alkotott csillagképeket csak abból az egy szempontból vizsgálja az asztrológia, hogy kiszámítsa a világkorokat. Az a csillagkép, amelyben a Nap jár, amikor a tavasz kezdetén a Kos csillagjegyébe lép, megmutatja, hogy az emberiség melyik világkorban jár. Ez az utóbbi kb. 2000 évben a Halak csillagkép volt. Mivel ez a mozgás "hátrál" az állatövön, ezért a Nap az elkövetkező kb. 2000 évben a Vízöntő csillagképben jár majd, amikor pályája eléri a tavaszpontot. Míg ennek a korszaknak a kezdetét egyesek a XX. század elejére, illetve közepére teszik, mások a Nagy Francia Forradalomtól számítják. Sőt tulajdonképpen az ezt megelőző két évszázad is már az új korszakba való átmenetet képviselte. Már a reneszánsz humanizmusának ébredésében megfigyelhetjük a Vízöntő ideák áttörését. Tudjuk, hogy az 1781-ben felfedezett Uránusz már kereken 4 és fél milliárd éve kering a Nap körül, felfedezésének ideje mégis egybeesett a társadalmi reformokkal és politikai fellángolásokkal. Az emberiség történelmében bekövetkező változások évtizedekig vajúdnak az idő méhében. Így volt ez az egyiptomi és a római birodalom bukásánál, a francia forradalmat is és a felvilágosodást is megelőzték különböző történések. A XV. század végén és a XVI. században az Új Világban tett utazások során a világ középkori, kétdimenziós felfogása mellett kialakult a világ gömbalakjának elmélete. Ez volt az a lökés, amely a felvilágosodás és a reneszánsz korához vezetett. A középkor és a vallásháborúk, a bizonyosság és a türelmetlenség időszaka között elérkezett néhány kérdés újraértelmezésének ideje. A reneszánsz művészek, tudósok, költők új gondolatokat kerestek, és eddig mellőzött eszközökhöz folyamodtak: a latin helyett más nyelveket használtak, matematikával, csillagászattal foglalkoztak. Eredetiben olvasták az ókor klasszikus műveit. A hittudósok Istenről és a teremtőnek az emberekhez fűződő kapcsolatáról vitatkoztak. A reneszánsz egyik legnagyobb álma volt az egymással szemben álló tudományágak és emberek összebékítése. Ám a változások főképp vallási ellentétekben és a tudományok fejlődésében nyilvánultak meg. Az ezeréves ptolemaioszi világkép egyre kevésbé volt képes leplezni a csillagászati ismeretek hiányosságát, főleg a bolygók mozgását illetőleg. Tycho Breche (1546-1601) munkatársaival és korának legjobb mérőeszközeivel addig ismeretlen pontosságú megfigyeléseket végez az égitestek mozgásáról. Még ennek előtte Kopernikusz zseniális megérzéssel felállította heliocentrikus modelljét, melyben a Föld kering a Nap körül. Johannes Kepler (1571-1630) munkásságának köszönhető, hogy a csillagászat komoly tudománnyá vált. Egyesíti Kopernikusz heliocentrikus világképét és mestere, Tycho Breche megfigyeléseit, és megállapítja a bolygók mozgásának három törvényét. A firenzei Galileo Galilei (1564-1642) csillagászati távcsövével figyeli meg az égitesteket, és alátámasztja Kopernikusz és Kepler tételeit. Kepler óta ismert, hogy a bolygók ellipszis alakú pályán mozognak. 1671-ben Jean Richernek köszönhetően meghatározták a Naprendszer kiterjedését. Nagy fejlődés ment végbe Galilei távcsöve óta. Newton, Gregory és Cassegrain fejlesztették ki a nagy hatótávolságú csillagászati távcsövet, a teleszkópot. Ez a távcső szükséges előfeltétele volt az Uránusz felfedezésének is, mivel a Földtől számított hetedik bolygó olyan messze van, hogy szabad szemmel már alig-alig látható. Az elektromosság felfedezése is ezen időszakban történt, amely az egész emberiség további életét, majd fizikai világképét is megváltoztatta. 1750-ben már elkezdődött Angliában az ipari forradalom, és gőzenergiával működő találmányokat fejlesztettek ki. A kézműipar elvesztette társadalmi jelentőségét, és helyét átvette a gyáripar. Noha az emberi faj már kb. négymillió éve létezik, de ha csak az utolsó hat-hétezer esztendőt vesszük figyelembe, akkor is szembeszökő, hogy az utóbbi kétszáz év során mennyire alapvetően változtak meg életkörülményei. Az Uránusz felfedezéséig, az azzal egyidejű francia forradalomig, kereken háromezer évig, tehát a görögök szellemhatásától számítva, az emberméretűség uralkodott a világban. A görögök megteremtették az emberarányú világot. A XVIII. századig a ló volt a leggyorsabb közlekedési eszköz, az addig épült városok is emberméretűek voltak, az ember könnyedén "átsétálhatta" azokat. Ez akkor kezdett megszűnni, amikor a francia forradalom felszabadította az embert a társadalmi és szellemi megkötöttségek alól. Ekkor kerülnek ki az ember keze ügyéből azok a termelő és közlekedési eszközök, amelyeket addig emberkéz kezelt, hajtott. A méretek miatt azonban annak lesz rabja az ember, amit saját jólétére felfedezett. Létezik még számos további jelenség, melyek érzékelhetővé teszik, hogy a Vízöntő elv mennyire áthatja értékrendünket és a korszellemet. A Vízöntő legfeltűnőbb jellemvonásai közé tartozik a függetlenség iránti erőfeszítés, valamint a hierarchiák és korlátok minden fajtájának leépítése. Ha felidézzük, hogyan nyomták rá bélyegüket az elmúlt két évszázadra a függetlenségi mozgalmak, függetlenségi háborúk és függetlenségi nyilatkozatok, hogyan vívták ki függetlenségüket a gyarmatok, illetve hogyan épültek le a fajok, osztályok és nemek közötti különbségek, akkor bizonyára nem helytelen, ha abból indulunk ki, hogy a Vízöntő kor valójában már a francia forradalommal elkezdődött. Annál is inkább, mivel annak jelszavai: szabadság, egyenlőség, testvériség nem is lehetnének vízöntőibbek. Az állatövben a Vízöntővel szemben az Oroszlán áll, mely a király archetípusának felel meg. A régi korokban az ellenfél szerepében a Vízöntő a bolondot játszotta, az egyetlen olyan tanácsadó szerepét, aki a királynak megmondhatta az igazságot. A francia forradalom óta a bolond lázadóvá vált, azzá, aki a királyt ledönti a trónról. Akár azt is mondhatjuk tehát, hogy a következő századoknak nem lesz sem megváltója, sem a korszakot meghatározó egyetlen nagy egyénisége. A Vízöntő nem tekintélytisztelő jegy. Itt csak rövid időre lehet szédítő magasságokba emelkedni, hogy azután a csúcson lévő személy hamar átadja a helyét valaki másnak, a neve pedig történelmi léptékkel mérve rövid időn belül feledésbe merül.
Cornélia