Szeretők
A Szeretők arkánuma, a tarot 6. lapja valójában a kérdésfelvetés lapja, azé, ami minden döntést megelőz. Bár az ábrázolás egyértelműen a szerelemre, a házasságra utal, allegorikusan ezen a képen is jelen van a választás dilemmája. A romantikus kötődések, vagy ideális barátságok sem mentesek az ellentétektől vagy a feszültségektől. Néha sok-sok vívódás előzi meg az elkötelezettség felvállalását. De a két lélek felülemelkedhet ezen, azért hogy összekösse a sorsát. Sokféle ábrázolás létezik e lap esetében, de itt, ahogy a legtöbb esetben, egy férfialak áll két nő között. Mögöttük a háttérben a tudás fája áll, fölöttük pedig őrangyaluk repked Ámor képében. Ebben a pillanatban még semmi sem dőlt el, de az látszik, hogy a férfinek hamarosan választania kell a két nő közül, és a döntést józanul a fejével kell meghoznia. El kell vonatkoztatnia érzéki vágyaitól, és magasabb szempontokat kell figyelembe vennie. Erre utal Ámor nyila is, amely a férfi feje felé mutat. A két asszony a női természet két különböző arcát testesíti meg, és a jelenet egyértelműen az értelem és érzelem, ill. a szent és a profán közötti választást szimbolizálja. Ez persze csupán allegória, a kártya a jó és a rossz, a valódi és a hamis, avagy az értékes és értéktelen közötti ellentéteket mutatja. Az elágazások, és a keresztutak pedig át meg átszövik az életünket, és nehéz próba elé állítanak minket. Nem lehet egyszerre minden a miénk, és a döntések egyben lemondásokkal is járnak. Vállalnunk kell a felelősséget a döntéseinkért, és rendszerint nem a könnyebbik választás a jobb választás.
Illusztráció: Amber Tarotvissza