Nap
A tizenkilencedik arkánum, a Nap kártyája segítségével visszatalálnunk abba a boldog és bizakodó gyermeki állapotba, amely hozzásegíthet bennünket a belső ragyogáshoz, ahhoz, hogy magunk mögött hagyhassuk minden kétséget és szomorúságot. A Nap azt az energiaforrást szimbolizálja, ami nemcsak melegít, de származhat tőle kegyetlen forróság is, ami mindent felperzselhet. Ezt felismerve nem árt, ha alázattal és tisztelettel közelítünk hozzá, mert így az élet jótékony forrásaként viselkedik a Föld teremtményeivel. Fénye lehetővé teszi, hogy megismerjük a magasabb szellemi célokat, és kibontakoztassuk valódi énünket.
AZ ábrázolás elégedettséget, a béke és biztonság, sőt a kiáradó öröm hangulatát idézi fel. A kártya felső részén látható fényes napkorong melegséggel árasztja el a földet. A Holddal ellentétben nem visszatükrözi, hanem kisugározza magából az éltető energiákat, a fényt, amely már önmagában is ajándéknak tekinthető és ezt ajándékot gyermeki lelkesedéssel kell fogadnunk. A képen látható gyermek ujjongva üli meg a lovat ezzel azt sugallva, hogy nekünk is meg kell tanulnunk értékelni az élet adományait, szépségeit. Útkeresésünk eddigi állomásain mindig valami fontos célért küzdöttünk, így elérkezett az ideje, hogy élvezzük a megérdemelt pihenést, és gyakoroljuk miként is lehetünk otthon teljes szívvel magában a pillanatban.
Illusztráció: Amber Tarotvissza