A Téli Napforduló
Yule, a Nap Újjászületésének Kelta Ünnepe

A Téli Napfordulóhoz, amely az északi féltekén egyben a csillagászati tél kezdete is, a legtöbb kultúrában, és vallásban számos népszokás és ünnep kapcsolódik. Ez a nap általában minden évben december 21.-ére esik, és ez az a nap, amelyen az év legrövidebb nappala és leghosszabb az éjszakája köszönt ránk.
A kelta hitvilág szerint ez a nap a fény ujjá születésének az ünnepe, amit Yule-nak neveznek, aminek a jelentése valójában "kerék", s ami az ősi kaldeusoknál "kisded"-et jelent. Az ezt a napot követő 12 napos időszak, a Yuletide, reprezentálja az északi népeknél az óév elmúlását, és az új esztendőt tápláló folyamatokat.
Az évnek ebben az időszakában a Föld kopárnak és elhagyatottnak tűnik, ezért nem csoda, ha az ünnep során fontos szerep jutott az örökzöldeknek. Az ajtókat fagyönggyel (a termékenység jelképe), magyal ágakkal (a védelem jelképe) és borostyánnal (az élet folyamatosságának jelképe) díszítették fel, amelyek annak az ígéretét hordozták, hogy a Föld egyszer újra kizöldül. Fontos szimbóluma volt az ünnepnek Yule-fa is, amely rendszerint Tisza-fa, vagy valamilyen más örökzöld fa volt a szabadban, amit a család közösen díszített fel. A fa díszei szakrális szimbólumok voltak, amelyek főleg a napot, a holdat, a csillagokat, és a hónapokat jelképezték. Ezután megajándékozták egymást, majd csókot váltottak a fagyöngy alatt. A nap végén a fát örömtűzben elégették, de egy részét megtartották a következő évre.
Ezen a napon szokás volt tüzeket, gyertyákat gyújtani, ami, csakúgy, mint a Yule tuskó elégetése, vagy az ünnepi asztal arany színű gyertyái, az elpusztíthatatlan fényt és az élet örök és megszakíthatatlan körforgását szimbolizálták. Ezen a jeles napon az egész közösség együtt ünnepelte a tűz újjászületését, a fény megújulásának kezdetét, s a sötétség uralmának végét. A máglyákkal a Napot is segítették e fontos harcban.
Később, a IV. században Gyula pápa rendelte el, hogy december 25.-re essen a keresztény Karácsony, mivel e nap egybeesett a Téli Napforduló körüli rituálékkal, amikor a pogány népek a Nap Újjászületését ünnepelték. A pápa célja a pogány ünnepek keresztény tartalommal való feltöltése volt.

Az év legrövidebb éjszakáján, a Téli Napforduló idején azonban még sötétség és homály uralkodik, és egyelőre még mindent elrejt a hó és a jég birodalma. E most az elmélyülés, a befelé fordulás, és a meditáció ideje a számunkra, amikor a lelkünk legmélyebb rétegeit fedezhetjük fel, ha nyitottak vagyunk rá. Mivel a Nap fényét keveset láthatjuk ilyentájt, a lelkünk mélyén lakozó belső szikrát kell segítségül hívnunk, hogy segítsen átvészelni a sötét telet, amikor minden a zordabb és sivárabb arcát mutatja.
Jó, ha ilyenkor számvetést, leltárt készítünk, s kijelöljük fejlődésünk további irányát. Ahogy az "Anya-éj" napján az Istennő vajúdás árán világra hozta a Csillaggyermeket, úgy időnként a mi lelkünk is tele lehet olyan háborgó, negatív érzésekkel, amelyeket csak hosszú vajúdás, és vívódás után leszünk képesek lecsendesíteni. Most van itt a lehetőség, hogy feloldjuk magunkban és elengedjük a múlt terhes, megkötő energiáinak azt a részét, amelynek szerepét már megértettük, és tanulságait tapasztalattá sűrítettük. E belső utazás teremti meg bennünk a változás lehetőségét, mivel akár csak a Föld mélyében, a mi lelkünkben is ott rejtőznek már azok a magok, amelyek kicsírázva és szárba szökkenve új lehetőségeket, és új irányokat teremthetnek az életutunkon, ha jól sáfárkodunk velük a jövőben.

Cornélia