Világ
A 21. nagyarkánum a Világ mindig szintézist, beteljesülést jelent. Elkészül a Nagy Mű, és ezzel lezárul egy életszakasz. Sikerült végigjárni az utat, a kártyák által kijelölt életállomásokat, s ezzel a hazatérés megtörtént. Az utazás hőse már mindent elsajátított, és minden próbát kiállt. Megtalálta a helyes világba vezető utat, és harmóniába került önmagával és a világgal, sikerült önmagára találnia. Valójában ez a csúcspont állapota, ahol azonban nem lehet tartósan megmaradni. Az ember még egy utolsó pillantást vethet kívülről a teljességre, arra, amit eddigi utazása során csak töredékesen érzékelt. A kártya közepén egy majdnem meztelen nőalak könnyed táncát látjuk. A nő tánc közben szinte lebeg az univerzum kékjében. Mozdulatai a test, a lélek, és a szellem feloldott ellentétei után megtapasztalt harmóniáról tanúskodnak. Az nőt körülölelő virágkoszorú a teljességet, a tökéletességet, a beteljesedést, és a természet örök körforgását jelképezi. A Világ, mint a tarot utolsó számozott lapja arra bátorít minket, hogy találjunk rá bölcsességünkre, szemléljük a maga teljességében a világot, és ne kergessünk délibábokat, ebben az alak jobb kezében lévő szűrő lesz a segítségünkre.
Illusztráció: Amber Tarotvissza