Mágus
Az 1-es számot viseli, tehát ő indítja be azt az életutazást, amit a Tarot lapjai szimbolikusan jelképeznek. Ő már tudja, hogy mit akar, és azt is, hogyan érje el a célját.
A kezében levő varázspálcával az égi és a földi világ közötti összeköttetést teremti meg. Ennek jelentése ez a sokat idézett mondat: Amint fenn úgy lenn.
Az asztalán ott van mind a négy elem( bot, kehely, érme, kard) tehát minden eszközzel rendelkezik az elvégzendő feladatok végrehajtásához.
Az asztal négy sarka a földi valóságot szimbolizálja, ugyanakkor csak három lába látható, amely a világ befejezetlen voltára utal. Éppen ez inspirálja őt tettekre, és arra, hogy teremtő varázserejével a maga képére formálja a világot.A Mágus fején a kalap a végtelen jelét, a lemniszkátát formázza, és ez a jel a korlátlan lehetőségek, az örök megújulás képességének a szimbóluma. A Mágus üzenete tehát az, hogy földi utunk olyan rövid, hogy semmit sem pazarolhatunk el, minden adottságunkkal élnünk kell, ami megadatott nekünk. A Mágus képes arra, hogy a Bolond ideáiból valóságot formáljon. Képes irányítani és uralni az eseményeket. Azonban az Univerzum csak addig segíti őt ebben, amíg mindezt tiszta szándékkal, becsületesen teszi.
Illusztráció: Amber Tarotvissza