Üdvözöllek Honlapomon!
Sorsunk alakulásának legfontosabb pontja a jelen. E ponton
zajlanak le a leginkább döntő folyamatok. Itt megy végbe
múltunk feldolgozása és jövőnk alakítása. Ehhez szolgálnak
segédeszközként, avagy útjelzőnként a különböző ezoterikus
technikák (például asztrológia, tarot, numerológia, ji csing).
Feladatuk az, hogy e módszereket beépítve életünk minden
vonatkozásába, illetve területére, sikeresen ki tudjuk
oldani sorsunk bonyodalmait. Gyarapodó felismeréseink során
megváltozunk, tudatosabbá válunk, megújulunk. Az ezotéria
tehát tulajdonképpen útrakelés fejlődésünk érdekében, mely
megváltoztatja a világhoz, és az önmagunkhoz való
viszonyunkat. Ehhez azonban ismernünk kell a sorsunkon,
egyéniségünkön uralkodó törvényeket. Ha megtanuljuk, hogy
mindennek, ami velünk történik rákérdezzünk az értelmére,
nem csak problémáinkat fogjuk jobban felismerni, de a
változtatás lehetőségét is.

A Tarot 22 Nagy Arkánuma életünk fontos fordulópontjaiba enged mélyebb bepillantást szimbólumai segítségével. Az értelmezések természetesen csak kiindulópontként szolgálnak, amiket hozzá kell igazítanunk saját élethelyzetünkhöz.

A mindannyiunk által jól ismert virágok tulajdonképpen különböző személyiségeket tükröznek, olyanokat, amelyek életünk bizonyos szakaszában bennünk is hangsúlyosan fellelhetők. E karakterek megértésével sorsunk alakításához is megbízható vezérfonalat kaphatunk.

Az angyalok üzeneteit felfoghatjuk egyaránt segítő lények útmutatásaként, intuitív felismerésekként, de értelmezhetjük úgy is, hogy a saját belső vezetőnk hangját szólaltatják meg, azért, hogy jobban eligazodhassunk problémáink útvesztőjében.

Az erdők és mezők növényei kitüntetett jelentőséggel bírtak az ősi kelták életében. Használták őket gyógyításra, varázslásra és az ünnepi ceremoniáknál. Szimbólikus erejük még ma is sokatmondó és aktuális.

A női lélek mélyén rejtve tetten érhetők a régi korok istennőinek "energiái". Ha ezeket a megfelelő pillanatban sikerül előhívnunk, segítségül szolgálhatnak életünk harmónikusabbá tételéhez.

A Föld mélyében évmilliókon át formálódott kristályok mindegyike egyéni vibrációval és üzenettel rendelkezik. Látszólagos mozdulatlanságuk és időtlenségük mögött, olyan általános bölcsességeket rejtenek, amelyekkel közelebb juthatunk problémáink lényegéhez.

Az itt felvillanó gondolatok mindegyike olyan, amely bármelyikünkben megfogalmazódhatott volna. Elolvasásuk biztos hatással lesznek lelkünkre, cselekedeteinkre, hiszen valamennyi valós élmények sokaságának letisztulásával jött létre.

Bár a rúnák pontos eredete a történelem homályába vész, már a régi írásokban is az olvasható, hogy a rúnák jó tanácsot súgnak nekünk.

A színek olyan jelenségek, amelyek életünk minden pillanatában körülvesznek bennünket. Tudatalattink üzeneteit hordozzák, megmutatják legbelsőbb érzéseinket, gondolatainkat, árulkodnak vágyainkról, közérzetünkről.

A Tarot nagy arkánumai tulajdonképpen szimbólikus képek, amelyek megszólítanak bennünket, és üzeneteket közvetítenek a bennünk élő hősnek. A 22 kép, mint 22 lépcsőfok vezet végig minket a "Tarot-utazás" sorsfordító állomásain.

A személyes évek egy kilencéves időciklus folyamatában ismétlődnek. Hatásuk születésünk napjától egy évig tart, és személyre szabottan adnak tanácsot ahhoz, hogy milyen kihívásokkal, feladatokkal, ill. buktatókkal kell szembenéznünk az adott évben.